Maradj a demokrácia védelmezője! 

Erősítsd közösségeddel a nyitott és átlátható helyi közéletet.

Idén tavasszal közös lehetőséget kaptunk arra, hogy megerősítsük a helyi demokráciát.

A Részvétel Hónapja olyan műhelyeket és programokat kínál, amelyekből megmutatják:

  • hogyan tehetik a civilek átláthatóbbá a helyi döntéseket,
  • miként válhatnak a helyi szervezetek hiteles információforrássá,
  • hogyan építhető bizalomra épülő, nyitott közéleti kommunikáció.

Kapcsolódjatok be!

A Részvétel Hónapja során hozzátok is elmegyünk, hogy megmutassuk a helyi demokrácia és a nyilvánosság eszközeit. Segítünk saját események szervezésében, valamint  az országos láthatóságú programjainkon lehetőséget teremtünk arra, hogy bemutassátok közösségeteket és kezdeményezéseiteket.

Szervezzetek részvételi eseményeket a településeteken, kötelezzétek el képviselőiteket a részvétel és az átláthatóság mellett, mutassátok meg a fontos ügyeiteket és sikereiteket, és főként aktivizáljátok az állampolgárokat! Vegyetek részt a rendezvényeken, jelenlétetekkel is támogassák a Részvétel Hónapja rendezvénysorozatot.

Menü